Az este az,amikor kettesben marad az ember a lelkével.
És én félek tőle. Félek attól, hogy újra magányosan fekszem le. Félek attól, hogy újra olyat látok álmomban, akit ,vagy amit nem akarok! Félek attól, hogy megint csak a suttogás marad,a fájdalom ami belülről emészt ..
Van 2 csodaszép ,okos gyermekem, akik többet jelentenek bárminél! Akik megannyi dologra megtanítottak már. Akik a reményeim..imádom őket!♡
Van egy remek férjem. Akivel ha valaki azt mondja anno,hogy együtt maradok többet 1 évnél, kinevetem. Sajnos sose nyúltak hosszúra a kapcsolataim. Mégis vele már 13 éve alkotok 1 párt. ♡ Benne megtaláltam mindent. Barátot. Hű társat. Partnert. Szeretőt. Bizalmast. Az apát és férjet. Akinek imádom a vicceit. A humorát. Amivel szinte mindig feldobja az én lehangoltságomat. Akinek imádom minden porcikáját!
De itt vagyok én. Az elviselhetetlen. A makacs. A dacoló és a többi..🤔
A szívem hálás és boldog,amiért ennyi minden megadatott a régi körülmények ellenére. 🙏
Mégis,mindennek ellenére ,sokszor van hogy magányosan kelek és fekszek.
Pedig lehetnék este is boldog. És valahol az is vagyok. Hiszen miért ne? Megvan mindenem miről sokan csak álmodnak.
Mégis sokszor azon kapom magam, valami nem oké. Valami mintha hiányozna. Olykor próbálok másokat támogatni amivel tudok. De ,közbe olyan mintha el hagynák magamból egy darabkát. Aztán esténként azt érzem újból egyedül vagyok. Magamra maradva. Ilyenkor sokszor elő jönnek a rossz emlékek.. a gyerek korból,a felnőtt korból..aztán jön egy érzés, ami azt súgja: Látod,szar vagy és az is maradsz!
Na ez, ez az ami sokszor eltalál manapság.
Keresem a célom, mi az amiben jó lehetnék,amit szívesen csinálnék,ami nem munka,hanem öröm? Keresem a kiutat, hogy lehetnék jobb anya és feleség! Vagy inkább társ? Próbálkozok,hogy lehetnék jó barát, de közben azt érzem én rám senki se kíváncsi úgy őszintén. Mindeközbe, olyan mintha egy sötét köd lebegne előttem. Tapogatózok ,de nem lelem az "ajtót",ami kivezetne..
Sokszor csak egy kérdés jár a fejembe: MIÉRT?
Miért nem tudok csak felhőtlenül örülni, boldog És nyugodt lenni végre? Miért? Olyan bonyolult lenne ?
Nemtudom miért kell ilyen gondolatokkal foglalkozni, ha magamra maradok. Miért nem a jó gondolatok szállnak meg? Hiába olvasok,nézek filmet,csinálok bármit...egyszer csak megakad a "lemez" és bumm..
Pedig igyekszem. Minden erőmmel. Ha külső szemmel nem is látszik! Szeretnék jobb ember lenni. Könnyebb. Boldogabb. Aki lazábban tudja a dolgokat kezelni. Aki eltud engedni dolgokat tartogatás és ön marcangolás helyett..aki veszekedés helyett humorral reagál. Én tényleg igyekszem. De nehéz..
Vágyom az ölelésre. Az érintésre. A jó szavakra. Mégis sokszor ezektől félek legjobban. De miért? Olyan mintha magamat sem ismerném már. Vagy talán nem is ismertem sose ? Nemtudom.
Jelenleg eléggé sok minden összegyűlt. Nem akar "ürülni" az a lelkiszemetes..
De akkor mégis,mit tegyek még hogy jobb legyen? Mit tehet egy ember,ha nem érzi magát értékesnek?