Kedves Olvasók!
Kicsit eltűntem mostanában, de mint tudjuk az élet nem egyszerű..munka, család,háztartás..fáradtság 🫢
Azon gondolkozom mostanában sokat,hogy mi emberek miért vagyunk ennyire különbözőek?
Miért nem lehetünk empátiával telibbek? Miért nem lehetünk pozitívabbak? Miért nem tudunk csak egyszerűen örülni mások örömének, sikerének? Miért nem tudunk odamenni egy idegenhez ha segítségre van szüksége? Mégis mitől félünk?
Sajnos a mostani világ sem lett egyszerűbb azt gondolom. Az állandó hajtás miatt az ember szervezete egy idővel jelezni kezd. Belefáradtunk bizonyos helyzetekbe.
Aki olvasta eddig az írásaim,az ismeri már nagyjából a hátterem is..
Most nemrég újfent sok gonoszságot tapasztalhattam meg. Méghozzá a "kedves" családtagoktól..
Amikor a saját rokonod viselkedik veled úgy mint egy lábtörlővel,olyan is ,aki mellesleg alig ismer..majd keresed az okát hogy te mégis mi a franccal bántottad meg? Hiszen nem is beszéltek. Mégis hogy nyerted el a gyűlöletét? Sajnos számomra az ilyen nagyot tud ütni lelkileg..
Persze sokan képesek elengedni ezeket a dolgokat..de mi ,akik lelkileg sajnos érzékenyebben reagálunk, mi hajlamosabbak vagyunk jobban magunkra venni a sok szennyet amit kapunk..
De felmerül a kérdés. Vajon ki röhög akkor a markába hogy mi újra padlón vagyunk? Aztán a másik kérdés. Vajon megéri e olyan ember / emberek miatt kicsinálni a saját egészségünket akik egy sziára nem hajlamosak?
Mert igen,idővel ha mindent magunkra veszünk kicsináljuk a saját életünket is.
De vajon honnan várjunk vagy kérjünk segítséget? Hiszen mi,akik nehezebben dolgozunk fel bizonyos helyzeteket,idővel ártani fogunk másoknak is a viselkedésünkkel. Amit persze nem direkt teszünk. Egyszerűen csak talán belefásultunk a gyűlöletbe,elvesztjük a boldogság felé vezető utat ha nem figyelünk!! Elzárkózunk olyan emberek elől is,akik elől egyébként nem szeretnénk.
Azt gondolom ha sokáig hagyjuk hogy nyomasszon minket mindenféle lelki baj, és mások viselkedése miatt mi készülünk ki,az nem vezet hosszú távon jóra.
Igen is KELL magunkra gondolni!
Igen is KELL KÜZDENÜNK!
Igen is KELL SEGÍTSÉGET KERESNÜNK!
Igen is BESZÉLNI kell olyan emberekkel akik szeretnének közel állni hozzánk!
Ki kell tudni mondani ami fáj. El kell engedni a rosszat. De igen,ez olykor kegyetlen nehéz .
Sokszor örülünk ha egyedül vagyunk. De a gondolatok valójában ilyenkor támadnak csak igazán.
Nagyon nehéz tovább lépni,elengedni ha folyamatossan agyalunk valamin!
Most mondhatod menjünk el pszichológushoz,de a dolog nem ilyen könnyű. Nekem pl a munkaidőm miatt esélyem sincs eljárni. A várólisták,a jó szakemberek hiánya, pedig szintén nehezíti a dolgokat.
De akkor mégis, mit tegyünk?